Magamról

Saját fotó
Kedves olvasó, ha erre jársz, tudd, hogy minden sort és fotót az életigenlés alkotott, hogy mindig van remény, merj váltani, akár munkát, országot, párt. Ne félj, magadnak mindig ott maradsz Te. Sose vagy egyedül, mindig van kiben bíznod. Akkor meg mi baj történhet. Utazz, szeress, egyél jókat,igyál finom italokat, aztán a többi jön magától.

2013. augusztus 3., szombat

Megint egy este

Már csak pár megálló és végre kiszállhat az agyonzsúfolt, fülledt metró kocsiból. A táskájában lapult egy könyv, de ahhoz sincs kedve, csak nézelődött és várt.
Például azt a lányt a nagyon szép hasított bőr csizmájában. Sminkelt. Nem nézett se jobbra, se ballra, csak a színek között válogatott és szép sorjában lealapozta az arcát, kifestette a száját, majd a szemét is, aztán kis dobozkából műszempillát vett elő, ragasztót nyomott rá és rutinos mozdulatokkal fel is ragasztotta. Mindezt a mozgó - rázkódó kocsiban. Érthetetlen. Elrakta a tükröt és körömlakkot vett elő. Gyorsan végigpingálta minden körmét is. Biztos a kijáratnál ott várja a kedvese. Vagy buliba készül a barátnőjével. Ki tudja.
Egy férfi filmet néz a telefonjáról. A fülében fülhallgatóból követte az eseményeket. Néha mosolygott is. Többen játszottak a telefonjukon. Autóval száguldoztak a virtuális pályán, vagy kis emberkét vezérelve ugráltak mezőről-mezőre.
Az a hölgy fekete formaruhában félig aludt már a fáradtságtól. Haja szoros kontyából tincsek szabadultak el. Már nem igazította meg. Hazafelé tarthatott.
A két lány legalább nyolc hatalmas papír szatyorral összebújva kuncogott valamin, aztán mutogatták egymásnak az aznapi szerzeményeket.
Egy középkorú pár a térképet és a megállók nevét böngészte a kocsi falán.
Mindenki várta a következő megállót, majd az azután következőt, pedig eljött az a várakozás nélkül is. Emberek kitódultak, mások beszálltak. Odaértek a lány megállójához.
Kiszállt a szerelvényből, elővette a plasztik kártyáját, ne az utolsó percben kelljen keresgélni és a mozgo lépcsőhöz ment. Jobbról araszoltak, akik nem akartak sétálni, csak felvitetni magukat. Balról a sietősek lépkedtek egyre magasabbra.
Nézte a mellette elsuhanó reklámokat a falon. Fent néhány lépés után elérte a kaput és az érzékelőhöz érintette a kártyát.
Végre megérezte az arcán a hűvös délutáni levegőt. Szorosobbra húzta a kabátját és a sálján tekert még egyet, hogy jobban védje a nyakát. A zebránál még az utastársakkal sétáltak át, aztán szétszéledtek az emberek a dolguk után.
A lány betért a zöldségeshez. Ott volt az utca bal oldán, pont útba esett. Bent a török árus rámosolygott. Már ismerték egymást. Akkor is összeköszöntek, ha csak elszaladt az üzlet előtt. Választott egy csokor petrezselymet és egy csokor spenótot is, meg egy jókora póréhagymát.
Szerencséje volt, sorba se kellett állni, csak fizetett és már megint az utcán sétált tovább.
A kulcscsomója vidáman csilingelt, ahogy kézbevette. Még gyalogolni kellett pár háznyit, de már attól otthonosság érzése töltötte el, hogy a kezébe vehette végre.
Kulcs, kapu, kulcs, póstaláda, kulcs bejárati ajtó. Végre a lakásban volt. A napnak ezt a pillanatát szerette nagyon és a reggeli kávézást mielőtt elindult otthonról. A nap másik részében már nem is kellett a kávé, mert úgyse volt ugyanaz.
Lerakodott a kezéből, levette a kabátját és a cipőjét, majd a konyhába ment.
A konyha, meg az erkély volt a két kedvence a birodalmában. Vizet töltött a kis kannába és kiment meglocsolni a fűszernövényeit. Majd  megnézte a paradicsom töveket, meg a chili paprikát. Már piroslott mindkettőn a termés.
Visszament a konyhába. Bekapcsolta a lejátszót és  zenét keresett.
 Az a búgó hangú lány épp jó lesz a vacsora főzéshez. - gondolta.
Sok ember vette körül ma is. Mosolygott, intézkedett, segített egész nap. Meg a nagyhangú koleganője is dolgozott, akivel egy nap duplán számít, annyit tud beszélni. Ha azt hitte sikerült megszöknie előle tévednie kellett, mert a telefon kijelzője könyörtelenül villogott és ott sorakoztak az olvasatlan üzenetek. Tíz percen belül akár három is.
Az a beteg is járt náluk, aki kabátban és táskával ül be a fogorvosi székbe annyira retteg minden alkalommal. A végén pedig mosolyogva megy a recepcióhoz és vidáman meséli, hogy nem is érzett semmit. De mire eltelik egy hét és vissza kell jönnie ebből semmi nem marad, csak az aggódó tekintet, a táska, meg a kabát.
Elhessegette magától a munkahelyi gondolatokat. Elég lesz, ha holnap újra kezdődik a nap.
Ma egyedül lesz itthon. A párja csak holnap este ér haza.
Öntött magának egy pohár félédes fehér bort és kinézett az ablakon. Szemben kerteket látott, meg a bácsit, aki minden nap kilopózik cigarettázni, de pár perc múlva az ajtóból hívja a fájós lábú felesége.
Nem vitatkozik, csak bemegy, de ha alkalmat lát rá, megint a kertben van a cigarettával a kezében. A néni a nyomában és kezdődik minden előlről.
A másik szomszédban egy férfi nagy hangon telefonál. Áthallatszik minden szava. Nem is kell telefon, valószínűleg anélkül is hallja a vonal másik oldalán lévő. Legalábbis innen olyan hangosnak hat.
A többi ház csendes. Nem történik semmi. Ideje egy kis vacsorát kerekíteni.
A hűtőből egy szelet lazacot vesz ki. A kedvencek kedvence. Annyira szép az a narancssárga csíkos hús. Csodás szabályos téglalapokat lehet vágni belőle. Leszedi a bőrét és megpucol egy fokhagyma gerezdet és pár szál petrezselymet aprít nagyon finomra. Rászórja a húsra a petrezselymet, a friss fokhagymát és meghinti sóval a és hagyja pihenni a tányéron.
Micsoda színkavalkád, mélyzöld, fehér a narancssárgán. Erre inni kell egy korty bort.
A spenótot, a pórét és a petrezselymet leöblíti alaposan a folyóvíz alatt. Átrakja a vágódeszkára és felszeletel mindent. Egy tálba dobálja, amivel már végzett. Egy citromot kerít a hűtőből és a felét rácsorgatja a salátára. Pici sót is csippent az ujjai közé, az is a salátán köt ki. Nem is kell más. Pontosan erre a friss ízre vágyik most.
Olajat hevít egy serpenyőben és belerakja a fűszeres halat. Egy másik laposabb serpenyőt is elővesz és egy szelet pita kenyeret dob bele, hogy átmelegítse és megsüsse picit.
A halnak nem kell sok idő, a kenyérnek még annyi se. A kedvenc szögletes tányérját veszi elő a szekrényből, aminek az egyik sarkában egy pillangó teríti szét a színes szárnyait.
Rákerül a hal, meg a salátából is egy jó adag. A pitát ketté tépi, azt is a tányérra rakja. Egy nagy kanál joghurtba kevés mustárt kever pici sóval és borsal és amikor mindennel így elkészül leül, hogy élvezze az ételt.
A hal csak úgy omlik a kés alatt, a saláta frissen illatozik. A maradék citromból facsar egy keveset még a húsra.
Azon gondolkodik, hogy milyen nyugalmat és megelégedettséget tud adni a jó étel. Receptre írhatnák fel sok embernek.
Van aki el se tudja képzelni mi jó lehet a főzésben. Neki pedig maga a terápia.
Kint a szomszéd kertben, megint megjelent a bácsi. Lopva hátra tekintget, kiveszi a titkos helyéről a cigarettát, meggyújtja, mélyen leszívja a füstöt. Egyenlőre semmi nem történik mögötte, hát szív még egyet. A lány a bácsit nézi az meg a parazsat a cigi végén, de közben fülel hátra, mikor halja meg a csoszogást.
A másik szomszéd is kint van a már a kertben. Meglocsolja a füvet meg a rózsáit. Lassan megelevenedik a környék, mindenki hazaért a szomszédságban is.
Gyerek nevetés hallatszik valahonnan. Messzebbről valami kalapálás hangját hozza a szél és megérkeznek az illatok is. Vacsorák készülnek. Megtelik a környék hangokkal, mint minden este.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése